Sorsok és horizontok
Delivery time: 2 - 3 business days
Quantity:
    
                
            HUF 3,090        
            
            Description
Miért kell újabb kötetet kiadni, nem tudunk, nem beszélünk róla eleget? Jeles évfordulók idején gyakran halljuk a már-már vádnak tetsző kérdést. Így vagyunk 1956-tal is - pedig tudjuk, a forradalom és szabadságharc valós történeti kutatása az eltelt hatvanöt év első felében szinte teljesen lehetetlen volt. Az elmúlt harminc év megnyitotta a kapukat, és számos kérdést tisztázott. A helyzet sajátosságai folytán a tudományos kutatásnak természetesen harcolnia kellett az "ellenforradalmi" narratívának kizárólagosságot teremtő (korábbi) hatalom hazugságaival és vádjaival, és részben ennek ellenhatásaként kialakult, a hallgatásra kényszerítésből fakadó félinformációkkal, hiedelmekkel és pontatlanságokkal. Mindez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy 1956 a "helyén lenne" - habár kétségtelen, hogy a hivatalos diskurzus szinte kivétel nélkül a kommunista diktatúra elleni forradalomként és az idegen elnyomás elleni szabadságharcként tartja nyilván az eseménysort. Meddig tart 1956 - és meddig eleven az emlékezet? A kommunista hatalom elengedhetetlennek tartotta, hogy azon néhány nap - történelmi értelemben véve csupán pillanat - a családokban és közösségekben való továbbhagyományozását megakadályozza. 1956 ugyanis közösségi szinten évtizedekig nem volt elbeszélhető. A rendszerváltás utáni, sokszor lehangoló viták szintén nem segítettek abban, hogy a magyar társadalom újra sajátjának, saját múltjának érezze azt a két hetet. Kötetünk a maga szerény eszközeivel ebben is próbál segíteni. Szerzőink egytől egyig azon élők és sajnos egyre nagyobb számban már eltávozottak emléke előtt kívánnak tisztelegni, akik azt a hatvanöt évvel ezelőtti két hetet a nemzet közös emlékezetének egyik legfontosabb sarokpontjává tették.
                                    | publisher | RETÖRKI | 
|---|---|
| writer | M. Kiss Sándor | 
| scope | 401 | 
| volume unit | oldal | 
| ISBN | 9786158131155 | 
| year of publication | 2021 | 
| binding | soft board, glued | 
| editor | Nagymihály Zoltán | 
Sign up for our newsletter and be the first to know!
A Zamnia hírlevélre való feliratkozással megerősítem, hogy betöltöttem a 16. életévemet.